Kiálltam a tömeg elé, az összes szem rám szegeződött. Ebben a pillanatban nehezebb volt megszólalnom, mint eddig bármikor. A mellkasom szúrt, a szívem pedig minden eddiginél hevesebben lüktetett. Végül belekezdtem.
- Üdv. A nevem Nathaniel Peterson. Engedjék meg, hogy egy pár szót szóljak Miranda Hill-ről. Ő az igazi csillag az életemben. Sőt, inkább azt mondanám, hogy egy tündér, hiszen ő az, aki egy mozdulatával jobbá tette a világot. Az, kinek mosolya sosem hervadt le az arcáról, történhetett vele bármi szörnyűség. Aki, ha megszólalt, hangja megmelengette a szíveket - itt egy mély levegőt vettem, majd folytattam.
- A mi szerelmünk története igen tartalmas. Bár összehasonlítási alapom nincs, de biztosra mondhatom, hogy ez az igaz szerelem. Az a fajta, ami ennek a céltalan életnek az értelmét adja. Ami olyan elsöprő, hogy egy hurrikán erejével ér fel. Ugyanakkor az, ami a harmóniát hozza az ember mindennapjaiba. Én így éltem meg, amíg velem volt. És életem legszebb éve volt.
Mindenki figyelte szavaim. Ennél őszintébben le sem tudtam volna írni semmit, hiszen ez igazi. Nem egy mese, sem egy kitalált történet vagy dráma. Ez a nagybetűs igazság volt. A boldog és egyben fájdalmas valóság. És ez a legrosszabb. A tehetetlenség.
Monológom befejezése után sokan odajöttek hozzám, én pedig megköszöntem nekik. A tömegben ott állt apám is, aki meglepetésemre elégedetten bólintott. Talán lehet, hogy életében először büszke volt rám. Soha nem mondtam neki, de abban a pillanatban ez igazán sokat jelentett.
A mai naptól fogva egy teljesen új élet vár rám. Egy olyan élet, amit én nem akarok. Nélküle nem...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
