Iszonyú fejfájásra ébredtem. A szoba forgott velem. Halvány emlékképek kezdtek derengeni az előző estéről, majd fokozatosan eszembe jutott minden.

 

-

 

Elérkezett a bál napja. Apám egész héten ezzel az eseménnyel sulykolt. Tisztában voltam az okával és valamilyen szinten meg is értettem apám kétségbeesését, de a módszereit aljasnak tartottam. Biztos voltam benne, hogy lett volna más megoldás is, hogy összejöjjön ez az üzlet és ezáltal a nagy gázsi is, de nem hagyott más választást számomra, csak azt, hogy egy estére eljátsszam Melody vőlegényét. Hihetetlen, hogy az ő apja is belement ebbe.

 

Mindig is utáltam hazudni, most pedig főleg rosszul éreztem magam, hogy Mirandával sem vagyok őszinte. Sok mindent nem mondtam el neki az életemről, csak azért, hogy megvédjem, többek között az efféle dolgoktól is.

 

A hét közepe felé derült ki, hogy a bál téli témájú lesz. Ez azt jelenti, hogy szinte minden fehérbe borul, az asztalok, a díszítés, sőt még az emberek is. Ennek alkalmából megkértem Alexyt, hogy jöjjön el velem vásárolni és segítsen választani valami megfelelő öltözéket. Sok órányi válogatás után végre megtaláltuk a mindkettőnknek megfelelőt, így egy hófehér öltönnyel és egy világoskék nyakkendővel lettem gazdagabb.

 

Egy órával a bál előtt már talpig fehérben álltam a fürdőszobai tükör előtt. Nem tetszett a látvány. Teljesen úgy néztem ki, mint aki citromba harapott. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de mindhiába. Csak nyűg volt számomra az egész.

 

Nem sok időm volt nézegetni magam, megszólalt a csengő. A család többi tagja már előbb elment, így biztos voltam benne, hogy engem keresnek. Lesiettem a lépcsőn és mikor az ajtót kinyitottam, Melody állt velem szemben.

 

- Mehetünk? - kérdezte ezer wattos mosollyal az arcán. A háta mögé pillantottam, ahol egy éjfekete limuzin állt. Utáltam a felhajtást, máskor is, ha tehettem, inkább taxival mentem, mintsem ilyen járművel.

 

- Aha - válaszoltam lehangoltan.

 

- Akkor gyere! - karolt belém és húzott magával be az autóba.

 

Az egész utat végig csicseregte, miközben én némán bámultam kifelé az ablakon. Néha rám szólt, hogy "Figyelsz?", ilyenkor bólintottam, utána pedig visszatértem ahhoz, amit előtte csináltam.

 

Végre odaértünk, bár tudtam, hogy ott vár rám még csak a java. Beléptünk a terembe, ahol már rengeteg ember volt. Mindenki öltönyt és földig érő estélyit viselt. Hatalmas megterített asztalok voltak körbe, amin mindenféle finomság megtalálható volt, a ráksalátától elkezdve a kaviárig. A pincérek pezsgőt szolgáltak fel folyamatosan a jelenlévőknek.

 

A néhány percig tartó elmélkedésből felocsúdva megpillantottam tőlünk nem messze apámat és néhány üzletfelét. Ott volt Mr Lindway is és amint Melody meglátta, egyből odasietett hozzá, engem pedig húzott maga után. Ennél rosszabb már nem is lehetett volna.

 

- Jó estét! - köszöntem, mikor odaértünk a társasághoz. Apám arcán elégedett vigyor terült szét.

 

- Mr Jameson, bemutatom a fiamat, Nathanielt és a menyasszonyát, Melodyt.

 

- Aki az én kislányom - tette hozzá gyorsan Mr Lindway.

 

- Örvendek a találkozásnak - nyújtotta kezét felém az idegen férfi, én pedig kezetráztam vele.

 

- Részemről a szerencse - festettem fel arcomra egy hamis mosolyt. Nem igazán tudtam mást mondani neki, inkább elnézést kértem és elsétáltam az asztalok felé. Egy tányérra pakoltam fel magamnak ételt és amint egy pincér srácba futottam, pezsgőt is vettem magamhoz. Máshogy nem fogom ezt kibírni.

 

Próbáltam keveregni mindenfelé, még Amberrel is beszélgettem, csak azért, hogy ne ott kelljen Melodyval parancsszóra enyelegnem. Néha mikor tekintetem arra tévedt, éreztem magamon apám szúrós pillantását. Végül úgy döntöttem, hogy visszamegyek hozzájuk, hiszen nem akartam megszegni az ígéretem és tudtam, hogy sok múlik ezen az estén.

 

Meglepetésemre senki nem szólt egy szót sem arra, hogy ennyi ideig távol voltam. Próbáltam bekapcsolódni a témába, ami nem volt túl változatos; pénzügyek és politika. Hál'Istennek viszonylag képben voltam ezekről a dolgokról, így néha én is hozzáfűztem egy-egy gondolatot a beszélgetéshez. Idő közben Melody átkarolta a derekam és angyalian mosolygott mindenkire. Úgy éreztem, hogy mindjárt megfulladok.

 

- És mikor lesz az esküvőtök? - szegezte nekem kérdését Mr Jameson. A vér is megfagyott bennem.

 

- Hát...még nem döntöttük el - habogtam. Furán nézett rám. Reménykedtem benne, hogy nem gyanakszik.

 

- A nyáron - szólt közbe hirtelen Melody. Nyeltem egy nagyot, hogy megnyugodjak kicsit. Túlságosan beleélte magát a szerepbe. Én meg csak erőltetetten vigyorogtam, mint egy béna mesefigura. 

 

Közben észrevettem, hogy Melody folyamatosan a hátunk mögé tekintget, ami kezdett egyre zavaróbbá válni számomra. Már éppen meg akartam fordulni, mikor kérdezett tőlem Mr Jameson még valamit az esküvőnkről és megemlítette milyen szép pár vagyunk, aminek Melody nagyon megörült és a következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy a számra tapasztotta a sajátját. Erőteljesen toltam el magamtól, azután pedig mögöttünk tányértörés hallatszott. Hirtelen kaptam oda a fejem, mikor megláttam Mirandát szinte ledermedve. Pincér ruha volt rajta és értetlen arckifejezéssel meredt ránk. De mikor került ide? Én miért nem láttam eddig? És egyáltalán mit csinál itt? Ezek a kérdések kavarogtak bennem, mikor 

ráeszméltem, hogy igazán lenne mit megmagyaráznom. Elindultam felé, de ő kifutott a teremből, én pedig követtem.

 

- Nathaniel, azonnal gyere vissza! - kiáltotta apám messziről, de mit sem törődve vele, iszkoltam tovább Miranda után. Az épület mögött találtam rá, ahol könnybe lábadt szemekkel kuporodott egy padra.

 

- Miranda, megmagyarázom! - érintettem meg karját, de ő ellökött magától.

 

- Mégis mit magyarázol meg? Azt, hogy velem szórakozol, miközben barátnőd van? - kérdezte elcsukló hangon.

 

- Nem a barátnőm... - sóhajtottam. - Egyáltalán mit keresel te itt?

 

- Az új részmunkaidős állásom. Említettem neked, hogy rendezvényekre is hivatalos a cég - jelentette ki szomorúan. Tényleg mesélte múltkor, de nem gondoltam volna, hogy pont ezen a szerencsétlen bálon kell ott lennie.

 

- Értsd meg, hogy muszáj volt...

 

- Mi volt muszáj? - húzta fel a szemöldökét.

 

Azt sem tudtam, hogy álljak neki, de nem akartam tovább hazudni neki. Éreztem, hogy ha megteszem, örökre elveszítem őt. Végül elmondtam neki töviről hegyire a történteket, apám üzleti bukásától kezdve, az egész Melodys tervig.

- Tudtam, hogy a gazdagok ostobák, de ennyire? - ingatta meg fejét, majd felállt. - Bocs, de ez nekem túl sok így egyszerre. Egy darabig ne keress - szólt oda hidegen, majd elviharzott.

 

Előre éreztem a vesztemet, mikor egyáltalán elindultam erre az estére. Visszasétáltam a terembe, ahol apám már türelmetlenül dobolt lábaival, miközben ismerőseivel beszélgetett. Teketóriáztam egy darabig, hogy mi is lenne a helyes, de ez a jelenet után szinte bármit csinálhattam volna, nem tudtam volna elhitetni senkivel, hogy boldog vagyok. Végül mit sem törődve velük sétáltam újra a megterített asztalokhoz, ahonnan most már egy üveg pezsgőt fogtam meg és minden mindegy alapon elhagytam az épületet és sétára indultam a hideg éjszakában. 

 

Nem voltam túl vastagon felöltözve, de nem is túlzottan éredekelt. Éreztem, hogy elcsesztem mindent, Mirandával is és valószínűleg apám üzletének is lőttek. Elővettem a mobilomat és tárcsáztam Miranda számát, de a hang közölte, hogy jelenleg nem kapcsolható. Bár megmondta, hogy ne keressem, én nem bírom ezt megállni. Majd személyesen is meg fogom látogatni és megpróbálok beszélni vele. Csalódottságomban kibontottam a palackot és inni kezdtem a gyöngyöző italt, hátha segít elfelejteni az estén történteket. Lábaim hazafelé vezettek és mire ajtónk elé léptem, az üveg tartalma is elfogyott.

 

Átfagyva és részegen dőltem be ágyamba, reménykedve abban, hogy ha eljön a másnap minden rendbe jön.

 

- 

 

Nem így lett. A másnap rosszullétet, idegeskedést, jövőtől való félelmet és rengeteg szomorúságot hozott csak magával.

 

Következő >>