Hosszú idő óta végre boldognak éreztem magam. Az egész téli szünetet együtt töltöttük Mirandával és roppantul nehezemre esett visszarázódni az iskolai hétköznapokba. Az osztályfőnök, Mr Faraize egyből azzal indított, hogy tavasz végén megyünk kirándulni és mivel a karácsonyi vásárból befolyt bevétel erre lesz szánva, végre nem a kemping lesz az uticélunk, hanem a tengerpart. Konkrét ötlete nem volt a helyszínnel kapcsolatban, így a döntést rám bízta. Amber és az udvartartása egyből megrohamozott és bombázni kezdtek különféle tippekkel az utazást illetően. Néhányat fel is írtam magamnak, azzal a szándékkal, hogy később utánanézek, hátha fel tudok közülük valamit használni.

 

Az első hét lassan és unalmasan telt. Szinte minden órán csak céltalanul bámultam kifelé az ablakon, ami abszolút nem volt jellemző rám. Rossz előérzetem volt és be is igazolódott.

 

Egykedvűen sétáltam a hazafelé vezető úton és mikor a házunk elé értem, megpillantottam az udvarunkban álló fekete BMW-t. Ez csak egyet jelenthet: apám hazatért. Elhúztam a számat, mikor belém hasított a felismerés. Reménykedtem benne, hogy kicsit tovább marad távol, hiszen ha ő nincs otthon, akkor általában nincs is veszekedés.

 

Csendben léptem át a küszöböt és mikor már az előszobában álltam, csak egy-egy hangfoszlány szűrődött ki a konyhából. Már épp indultam volna be a szobámba, amikor Amber szokatlanul kedves és csilingelő hangon szólított.

 

- Nath, te vagy az?

 

- Igen - válaszoltam kelletlenül.

 

- Gyere ide egy kicsit - cincogta. Felvont szemöldökel indultam el hozzájuk. Igazán kíváncsivá tett, hogy mit akar. Mert csak akkor ütött meg velem szemben ilyen kedves hangnemet, ha valamit el akart érni. Angyali mosolyt vetett rám, mialatt apám összeszűkült szemekkel bámult egy pontot az asztalon. Kellemetlenül éreztem magam ebben a szituációban.

 

- Éppen a barátnődről meséltem apának - csicseregte mézesmázosan. Szemeim elkerekedtek, alig akartam hinni a fülemnek. - Mondtam neki, hogy egy turkálóból öltözött proli, aki semmi mást nem akar, mint pénzt és hírnevet a családunk által - folytatta mondandóját. Arcáról még mindig nem tűnt el az a vigyor. Megrebbent a szemem ezen hazugságok hallatán és legszívesebben felképeltem volna a húgomat. Azt hittem, hogy szilveszter óta sikerült kibékülnie a helyzettel, hogy Miranda és én egy pár vagyunk, de rá kellett jöjjek, hogy ez nem így van.

 

- Miért kell hazugságokat állítanod? - keltem Miranda védelmére. Senki nem mondhat róla ilyeneket.

 

- Elég legyen ebből! - csapott apám az asztalra. - Nem beszélsz így a húgoddal! - fújta ki a levegőt. - Elhozod azt a lányt egy villásreggelire és akkor majd ott bebizonyíthatod, hogy Amber nem mond igazat - Amber ekkor akart szólni erre valamit, de apám leintette - addig viszont nem vagyok hajlandó ezt a vádaskodást hallgatni egyik részről sem! Még kipakolni se volt időm és már ez fogad... - forgatta meg szemeit és puffogva kivonult a konyhából.

 

Szinte villámokat szórtak szemeim, ahogy Amberre néztem. Ő csak egy elégedett vigyort küldött felém.

 

- Mit akarsz ezzel elérni? - kérdeztem dühösen. Karba fonta kezeit és fejét ingatta.

 

- Nath, Nath...nem ismersz még? Szerinted ilyen könnyen kiadom magam? - hangja nyugodt volt, ami még inkább felbosszantott.

 

- Velem csinálhatsz bármit, de Mirandáról szállj le, mert meg fogod bánni! - szorítottam ökölbe kezem. Szánakozva felnevetett.

 

- Majd meglátjuk, bátyó - mosolygott rám és ahogy elsétált mellettem, szinte fellökött. 

 

Grimaszoltam egyet a helyzetre, majd bevonultam a szobámba. Leültem az ágyra, ahol Nana egyből az ölembe telepedett. Megsimogattam a fejét, majd a kezembe vettem a mobilomat és kikerestem Miranda számát. A telefon elkezdte hívni és megjelent a kijelzőn az a képe, amit annyira szerettem róla. Egy sárga felsőben volt rajta és olyan vidám volt, hogy az ember akaratlanul is elmosolyodott, ha megnézte azt a képet. Három csengés után vette fel.

 

- Szia! - köszönt lelkesen. - Mi a helyzet?

 

- Szia. Hát a helyzet az, hogy... - haboztam.

 

- Mi az? - kérdezte ijedten.

 

- Csak annyi, hogy apám szeretné, ha eljönnél egy villásreggelire, hogy megismerjen téged - füllentettem. Szándékomban állt neki elmondani, hogy Amber jól megkeverte a dolgokat, de ez nem telefontéma. Tudtam, hogy nagyon meg fogja bántani a dolog, de kötelességemnek éreztem elmondani, mielőtt besétál az oroszlán barlangjába.

 

- Szívesen elmegyek - felelte vidáman. - Mikor?

 

- Még nincs pontos időpont, de úgyis időben meg fogod tudni - mondtam.

 

- Oké, alig várom. Neked is el kéne jönnöd már hozzánk, eddig mindig csak a kapuig kísértél.

 

- Mindenképp - bólintottam, bár tudom, hogy ő úgyse látta ezt. Elmosolyodtam, hiszen jó volt hallani a hangját. Elköszöntünk egymástól, mert neki segítenie kellett valamit az anyukájának. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet a házuk és a szobája...ennél a pontnál egy kissé elpirultam és gyorsan elhessegettem gondolataimat.

 

Másnap a suliban sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon mi járhat Amber fejében. Egyszerűen tudni akartam, hogy meg tudjam védeni Mirandát. Ismerem a húgomat és iszonyú módszerei vannak. Nagyon hasonlítanak ebben apámmal. Átgázolnak mindenkin, csak hogy elérjék a céljukat.

 

Kedvetlenül kevergettem a kávémat a DÖK teremben. Ujjaimmal doboltam közben, hátha jutok valamire és rájövök, hogy mit akar. De semmi.

 

- Abbahagynád? - kérdezte Melody kissé ingerülten. - Így is tök nehéz ez a matek feladat, már fél órája itt ülök felette és miattad még gondolkozni sem tudok - mérgelődött.

 

- Bocs - tettem le a combomra a kezem.

 

- Segítesz? - nézett rám kiskutya szemekkel. Már beszélgetünk egymással, viszont nem felejtettem el, amit tett. Nagyon igyekszik, hogy jóban legyünk, így adtam még egy esélyt neki, de természetesen nem bízok meg benne száz százalékosan. 

 

Megvontam a vállam és közelebb húztam magamhoz a füzetét. Egy ideig nézegettem, hogy hol lehet a hiba, de mikor megtaláltam, felnevettem.

 

- Ha rosszul írod le a feladatot, a megoldás is rossz lesz - mondtam neki, enyhe gúnnyal a hangomban és kijavítottam a hibáját. Melody játékosan belebokszolt a vállamba és ő is felnevetett.

 

- Gonosz vagy.

 

- Csak őszinte - csóváltam meg a fejem, miközben összeszedtem a holmijaimat és a táskámba tettem őket.

 

- Mész is? - kérdezte Melody.

 

- Maradnom kéne? - pillantottam rá felvont szemöldökkel. Felfogta, hogy nincs igazán ínyemre a társasága a továbbiakban, így válaszul hevesen megrázta a fejét. Mióta megbocsátottam neki, sokkal visszafogottabb lett a közelemben. Mintha félne tőlem vagy nem is tudom. De jobb is így.

 

Kinyitottam a DÖK terem ajtaját, amikor szembe a szekrények előtt megpillantottam Ambert és Castielt. Visszaléptem és behajtottam az ajtót, de nem mozdultam onnan és próbáltam hallgatózni, hogy miről is van szó. Melody is odasétált mellém, hogy megnézze mit is csinálok.

 

Elég halkan beszéltek, de néhány dolgot azért ki lehetett venni belőle.

 

- Elmondtam apámnak - hallottam Amber szavait. - Nem teljesen hitt nekem, de biztos vagyok benne, hogy meg tudom győzni. Túljárok az eszén, na meg Nathanielén is. Apa meghívta hozzánk egy villásreggelire. Ez lesz a lehető legjobb alkalom. Most majd visszakapja...

 

- Nekem mindegy mit csinálsz, de engem ne keverj bele - tolta el magától Castiel és otthagyta a húgomat. Amber egy ideig még nézett utána, majd ő is elhagyta az iskola területét.

 

Értetlenül néztem Melodyra, aki szintén döbbenten állt a dolgok előtt. Most már Castiel is benne van az egészben. Egyre jobb. 

 

Miben mesterkedhetnek ezek ketten és mégis mi köze van mindehhez Mirandának?

Feladták nekem a leckét. Ki kell derítenem, hogy mi folyik itt...

 

Következő >>