Nagy levegőt vettem, mielőtt mesélni kezdtem volna Mirandának a tavalyi történéseket. Nem volt jó időszak az a családunk számára. Azóta bánik velem apám így. Előtte szimplán csak semmibe vett, azóta pedig ha problémái adódnak, rajtam vezeti le - erőszakkal.

Felhúzott lábakkal ültem a hideg padlón, miközben cipőm orrát piszkáltam. Nem tudtam, hogy kezdjem az egészet és igazából nem is akartam erről beszélni. Mostanában a dolgok összecsapnak a fejem fölött, akárhogy is próbálom kikerülni. Miranda állapota, a családom dolgai és hogy újra a képbe került Castiel, sok így egyszerre. Szerencse, hogy Miranda ennyire megértő. Más már rég elhagyott volna ennyi hülyeség után. Hálás vagyok az égnek, hogy őt megkaptam. Nem is akarom elveszíteni.

- Az egész azzal kezdődött, hogy Castiel és Amber összemelegedtek. Járásról nem igazán lehetett beszélni, inkább csak kavartak. Ami együtt járt bizonyos dolgokkal - hagytam félbe mondandómat, hiszen Mirandával sosem beszéltünk szexuális tartalmú témákról, így kicsit zavarba hozott az egész. Kerültem a tekintetét, így csak egy biztos pontot néztem a földön, míg úgy nem éreztem, hogy eltűnt az a halovány pír is az arcomról. Mikor összeszedtem magam és ismét felé pillantottam, láttam a kíváncsiságot a szemében és azt, hogy feszülten várja a történet folytatását. - Egyszer elkaptam egy telefonbeszélgetést és... - ekkor kicsapódott az ajtó és anyám vágtatott be rajta.

- Nem láttátok Ambert? Eltűnt azzal a gazemberrel - hadarta idegesen. Csak némán megráztuk a fejünket. - Nathaniel, segíts már megkeresni - visította és már szaladt is ki a teremből. Csak egy grimasszal reagáltam erre, majd Mirandára emeltem a tekintetem.

- Menj csak. Azt hiszem én haza megyek, jobb lesz, ha ebből kimaradok - mosolygott halványan, majd egy csókot lehelltem ajkára és már mentem is anyám után. Az a két hülye mibe keveredett már megint? Elsiettem haza, hátha odamentek, de mikor Amber szobájához értem, alig hittem a szememnek. A fiókok mind kiforgatva, a szekrények üresek. Eltűntek a holmijai és a bőröndjei is. Ekkor tisztult le számomra a dolog - leléptek. Idő közben a szüleim is megérkeztek és őrült módon próbálták a húgomat elérni telefonon. Nem is számítottam másra a drámakirálynőtől.

Megeresztettem egy halk sóhajt és a szobámba sétáltam. Nana ott volt, akire egyre kevesebb időt tudtam fordítani. Egy állat nem ezt érdemli. Eldöntöttem, hogy megkérdezem Armint és Alexyt, hogy befogadnák-e ezt a drága kiscicát. A szívem szakadt meg érte, de nem tehettem mást, hiszen hónapok óta rejtegetem. Meglepő, hogy még mindig nem buktunk le.

Néhány nap elteltével se változott a dolog. A szüleim értesítették a rendőrséget és felfogadtak egy magánnyomozót is, hogy kiderüljön hova tűnt Amber és Castiel. Eddig a hatóságok se jártak sok sikerrel. Ha Amber el akar tűnni, el is tűnik. Nem csak gonosz, de eszes is, bár nehéz elhinnem, hogy Castiel megér neki annyit, hogy kivívja a szüleink haragját.

A történések miatt el is felejtettem a Valentin-napot. Miranda emlékeztetett azzal, hogy meghívott magukhoz. A suliban mindenki lázban égett emiatt. Amber és Castiel eltűnése mellett jó is volt, hogy végre másról beszélnek az emberek. Talán igaz, hogy minden csoda három napig tart, hiszen Melodyn, Mrs. Shermanskyn és Mr. Faraizen kívül senki nem érdeklődött hollétük felől néhány nap elteltével, amit nem is igazán bántam. Otthon úgysem volt másról szó.

- Mit lehet egy lánynak Valentin-napra adni? - kérdeztem meg félénken Melodytól. Éppen néhány iratot rendezett mappákba a DÖK teremben, mikor kérdésemre felfigyelt és ebből abbahagyta az eddigi cselekvését.

- Ezt most komolyan tőlem kérdezed? - sóhajtott szomorkásan. - Neked kell ismerni a barátnődet.

Néhány pillanatig hallgattam. A történések miatt teljesen kiment a fejemből. Sőt, nem is volt benne, hiszen eddig senkinek nem kellett ilyen alkalomra ajándékot adni, így elég tanácstalannak éreztem magam. Tudom, hogy Miranda nem várja el, hogy megajándékozzam valamivel, viszont rosszul esne neki, ha nem tenném. Csak unottan bámultam magam elé, miközben próbáltam rájönni, hogy minek örülne a legjobban. Még volt néhány órám kitalálni. Egyszerűbb lenne, ha ő jönne hozzám, hogy meg tudjam lepni valamivel, de így, hogy én megyek, sokkal bonyolultabb.

Összepakoltam, elköszöntem Melodytól és az ajtóban belefutottam az ikrekbe. Úgy gondoltam, itt az alkalom, hogy megkérdezzem őket, hogy nem fogadnának-e be egy kiscicát.

- Armin, Alexy! - szólítottam meg őket, mikor láttam, hogy éppen indulni készülnek.

- Hali, Nath. Mi a pálya? - kérdezte vigyorogva Alexy.

- Szívességet szeretnék kérni tőletek - vakargattam a tarkómat, hiszen nem tudtam, hogy kezdjek bele.

- Ugye nem embert kell ölni? - vágott ijedt arcot a kékhajú.

- Én csak a simjeimet szeretem kinyírni. Na meg a mobokat - nézett fel Armin a PSP-jéből.

- Semmi ilyesmi - hadonásztam mentegetőzve - csak van egy cicám, akire nem tudok tovább vigyázni és szüksége lenne új gazdára. Bennetek megbízom, szóval...

- Szuper!- lelkesedett Alexy. - Megbeszélem anyuékkal és majd rád csörgök - kacsintott és ugrálva továbbállt. A testvére követte, én pedig mosolyogva néztem utánuk. Bár elég bugyuták mindketten, biztos vagyok benne, hogy rendesen gondját viselnék Nana-nak. Ekkor jutott eszembe, hogy késésben vagyok, így a belváros felé siettem. Nem sokáig tartottak már nyitva az üzletek, ezért hamar találnom kellett valami szuper ajándékot.

Hosszas válogatás és nézelődés után egy plüss cica és egy szál vörös rózsa mellett döntöttem. Elég közhelyes, de így jár az, akinek nincs kreativitása az ilyesmihez. Remélhetőleg Miranda értékelni fogja a gesztusomat, mert ha nem, akkor nagy gázban leszek. Haza buszoztam, lepakoltam a holmijaimat, adtam enni a cicámnak és észrevétlenül kiosontam a házunkból. Nem volt kedvem semmilyen cirkuszhoz.

Rövidesen Mirandáékhoz értem és a csengetésemet követő fél percen belül, barátnőm már a kapuban ölelt szorosan magához. Egy csók kíséretében átnyújtottam neki az ajándékot, de rá sem néztem. Nem akartam látni, hogy miképpen reagál a gesztusra. Arra eszméltem, hogy ismét szorosan fonnak körül karjai.

- Köszönöm! Olyan aranyos a plüss és a rózsa is gyönyörű - nézegette az ajándékait. Tehát örült neki, ez jó hír. Nem ácsorogtunk tovább az udvaron, beinvitált a házba. Csend volt, a szüleit nem láttam. Úgy tűnt, hogy csak ketten vagyunk ott. A konyhába vezetett, ahol az asztal közepén gyertyákkal egy szív alak volt kirakva. Mellette frissen főtt étel gőzölgött. Teljesen úgy éreztem magam, mint a filmekben.

- Én főztem - mosolygott rám Miranda, mikor meglátta döbbent arckifejezésemet. - Ülj csak le, addig én vázába teszem ezt a gyönyörűséget - utalt a rózsára és már el is tűnt. Megszeppenve álldogáltam egy darabig, végül pedig az egyik széken helyet foglaltam. Ínycsiklandónak tűnt az elém rakott étel. Fogalmam sincs, mi lehetett az, de nem is számított. A gesztust is nagyra értékeltem. Mikor visszaért, fülig érő vigyorral az arcán szedett nekem is és magának is. Miközben ettünk, semleges témák kerültek szóba és kifejezetten örültem neki, hogy nem kérdezget a családomról. Mindig megérezte, hogy mikor nem kell valamit felhoznia. Mikor végeztünk együtt elmosogattunk és felmentünk a szobájába. Mindenhol gyertyák voltak, ugyanolyan hangulatos elrendezettséggel, mint a konyhában.

- Hű, kitettél magadért - csodálkoztam rá a látványra, mikor leültem az ágyára. - Még a szüleidet is elzavartad itthonról, hogy mindezt megvalósítsd? - kérdeztem vigyorogva, mire ő képen talált egy párnával. Csak jót kacagtunk az egészen.

- Nem hiszem, hogy ilyen hatást keltett volna, ha ők is velünk lennének. Amúgy meg ők is elmentek romantikázni, én pedig csak kihasználtam az alkalmat - mosolygott ártatlanul. Ölembe húztam és hosszasan megcsókoltam. Csak egy-egy levegővétel miatt szakítottuk meg csókunkat, egy idő után pedig már eldőltünk az ágyon. A dolgok követték egymást, miközben ajkaink összeforrtak. Fokozatosan szabadítottuk meg egymást a ruhaneműktől. Zavarban éreztem magam, nagyon is, mégis a vágy érzése felülkerekedett ezen.

- Biztos? - kérdeztem zihálva, miközben fölé könyököltem. Különlegesnek akartam. Neki is és nekem is. Semmi olyat nem akartam tenni, amit később megbánna.

- Biztos - válaszolta mosolyogva és magára húzva ismét megcsókolt. Ezek után több szót már nem pazaroltunk egymásra...

Következő >>