Mosollyal az arcomon ébredtem. A tervekkel ellentétben, az éjszakát Mirandánál töltöttem, amit egyáltalán nem bántam meg. Életem legszebb Valentin-napja volt. Magam mellé pillantottam, ahol barátnőm még az igazak álmát aludta. Nem akartam felébreszteni a fészkelődésemmel, azonban ezt nem tudtam elkerülni. Álmoskásan nyitotta ki szemeit, majd elmosolyodott.

- Jó reggelt! - nyöszörögte. Megcirógattam a haját.

- Jó reggelt! - köszöntem vissza. Furcsa módon egyáltalán nem volt bennem egy csipetnyi zavar sem a tegnap este után, pedig magamat ismerve azt hittem így lesz.

- Máris elmész? - kérdezte rekedtes hangon, mire egy aprót bólintottam. Tudta jól, hogy apám haragjától féltem, hiszen megölne, ha tudná, hogy ellógtam ma a sulit. Ő csak megértően biccentett. Felöltöztem, ő pedig a rózsaszín alapon, fehér pöttyös köntösét kapta magára addig, amíg engem az ajtóig nem kísért. Ott elbúcsúztunk egymástól, én pedig sietősen hazalépkedtem. Szükségem volt egy kis friss levegőre, így nem akartam taxival menni.

Kár volt annyira sietnem, csak én voltam egyedül otthon. Apámék még mindig Ambert és Castielt kerestették különféle ügynökökkel és egész nap intézkedtek ezügyben. Én nem aggódtam, hiszen a húgomról volt szó, nála pedig az ilyesmi betudható annak, hogy csak figyelemre vágyik. Egész nap nyúzott voltam és nem is tudtam semmi hasznosat csinálni, viszont tele voltam ihlettel, úgyhogy úgy döntöttem, hogy a napomat az írásnak szentelem. Ha már itthon vagyok, legalább hasznos dologgal töltöm el az időmet.  Este úgyis lesz felolvasás, talán a mai szerzeményemmel még sikert is arathatok.

Késő délután fejeztem be az írást, ami két novellát és egy verset eredményezett. Elégedetten elmosolyodtam, mikor visszaolvastam a művem. Úgy döntöttem, felhívom Lysandert és megkérdezem, hogy eljönne-e velem, hiszen nagyon régen nem beszéltünk már.

Néhány csengés után fogadta a hívást és kimérten beleszólt.

- Üdv Nathaniel. Hogy s mint?

- Szia Lysander. Meg akartam kérdezni, hogy ráérsz-e ma este? Elmehetnénk a felolvasásra, ha benne vagy - ajánlottam neki. Kis ideig habozott, aztán válaszolt.

- Rendben. Fél hétkor a kávézó előtt?

- Ott leszek - mondtam neki vidáman és kinyomtam a mobilomat.

Elmentem lezuhanyozni, átöltöztem és összeszedtem magam, ami egészen addig eltartott, hogy már csak tíz percem maradt az indulásig. Egy mappába beletettem a jegyzettömbömet, amibe írni szoktam, hívtam egy taxit, ami néhány perc alatt oda is ért és a lehető legrövidebb idő alatt eljutottam a kávézóig. Kifizettem a sofőrt, majd kipattantam a kocsiból. Lysander már ott állt, miközben falnak vetett háttal és zsebre dugott kézzel nézelődött.

- Hát megérkeztél - jelent meg egy mosoly a szája sarkában, majd ellökte magát a faltól és kezet fogott velem.

- Bizony és csak minimális késéssel - pillantottam a karórámra nevetve. Bementünk a helyre, ami már a felolvasó estre volt berendezve, ám a kezdés elcsúszott egy órával, ugyanis ezen az estén valami híres író is a nézők között lesz. Senki nem árulta el, hogy ki is ő, így csak tudatlanul vártuk, hogy mit hoz majd az este.

- Hogy van Miranda? - kérdezte Lysander aggódó hangnemben, mikor helyet foglaltunk az egyik asztalnál.

- Jelenleg jól. Mostanában nem volt semmi problémája - öltöttem magamra egy hamis mosolyt, amin Lysander valószínűleg egyből átlátott.

- Értem, ezt örömmel hallom - bólintott egy apró mosoly kíséretében. Közben ő elmesélte, hogy délután Leigh és Rosalya összekaptak valamin, úgyhogy pont jókor jött a hívásom és le tudott lépni, mielőtt elszabadult volna a pokol.

A következő pillanatban arra eszméltünk fel, hogy a műsort közvetítő férfi a mikrofon mögé áll és egy krákogással próbálja magára vonni a figyelmet. A teremben ülők elhallgattak és minden figyelmüket neki szentelték.

- Jó estét kívánok! Elnézést kérek, hogy megvárattuk önöket, de a ma este különleges, hiszen a vendégünk Noah White, a híres Remény-trilógia írója.

A könyv nagy kedvenceim közé tartozott, az íróját pedig egyenesen csodáltam. El sem akartam hinni, hogy egy ilyen híres és tiszteletre méltó ember előtt fogom felolvasni az írásaimat. Inamba is szállt a bátorság és már úgy voltam vele, hogy hazamegyek, amikor Lysander biztatóan megütögette a vállamat.

- Jól vagy? - kérdezte.

- Jól, csak Noah White az egyik kedvenc íróm - magyaráztam neki izgatottságom okát. Csak elmosolyodott ezen.

- Akkor lehet itt a nagy lehetőséged.

- Ja, a lebőgésre - temettem arcom a tenyerembe.

Az emberek egymás után mentek ki és próbálták szórakoztatni a nagyérdeműt írásaikkal, azonban szinte mindenkinek beleakadt a nyelve az olvasásba. Látszott mindenki arcán a zavar miután megtudták, hogy ki is a híres vendég. Nagyot nyeltem, amikor én következtem. Komótos léptekkel sétáltam ki, hogy minél később kelljen csak előadjam a novelláimat, de nem tudtam elkerülni azt, hogy felolvassam. Roppantul izgultam, de igyekeztem minél jobban leplezni a zavaromat, hogy ne égessem le magam Noah White előtt.

A közönség jól fogadta az írásaimat, viszont az íróra nem is mertem ránézni, csak gyorsan visszaültem Lysander mellé.

- Noah mosolygott - szólalt meg Lys, mikor visszaértem mellé.

- Hm? - néztem rá értetlenül.

- Szerintem tetszettél neki - mosolygott az orra alatt. Borzasztóan örültem neki, hogy ezt mondta, bár még elhinni is alig mertem.

Ma a megszokottnál jóval többen voltak és elég sokáig elhúzódott a felolvasás. Már éjfél is elmúlt, amikor érzékeltem, hogy a telefonom pittyegett. Miranda írt.

" Boldog szülinapot! Szeretlek. " - állt az smsben.

Tényleg. Már február tizenhatodika volt, vagyis a születésnapom. Eszembe se jutott. Igazán felvidított, hogy Miranda emlékezett rá. Éppen vissza akartam neki írni, amikor éreztem, hogy Lysander meglöki a kezemet. Rápillantottam az osztálytársamra, aki állával elénk bökött és amikor arra fordítottam a fejem, vettem észre, hogy Noah White áll velünk szemben. Csak némán bámultam rá és ő is rám, ami kezdett egy idő után kínossá válni. Végül megszakította a csendet.

- Nathaniel Peterson, ugye? - kérdezte mély hangján.

- Igen uram - bólintottam, a szívem pedig a torkomban dobogott. Egy olyan ember, akit mindennél jobban tisztelek és példaképemnek tekintek, megszólított, ráadásul még azt is tudta, hogy ki vagyok. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog nekem mondani.

Következő >>